Már fél éve lefoglaltad a szállást, erre a nyaralásra vár az egész család hosszú-hosszú idők óta. Kivetted a szabit, lepasszoltad a kutyát a nagyihoz, megkérted a szomszédot, hogy kapcsolja be a locsolót esténként. Hihetetlen jó áron találtál repülőjegyet, örülsz, mint majom a farkának, hogy egy ilyen jó ajánlatot csíptél meg. Időben kiértek a reptérre, bőröndök feladva, beszállókártyák a kézben, mindenki nagyon izgatott, irány becsekkolni. Rég nem ment semmi ennyire simán, megveregeted a vállad, ezt aztán jól leszervezted a famíliának. Épp szálltok be a gépbe, erre meglátod. Ősz haja lebben a szélben, hetyke bajsza kikerekedik egy fél mosolyra és egy biccentéssel köszönt a fedélzeten. Már tudod, hogy sose értek oda...már csak egy gyors visszanézésre van időd.
Clint Eastwood legújabb rendezése, a Sully - Csoda a Hudson folyón, a 2009. január 15-én történt majdnem-repülőgép-szerencsétlenség történéseit, valamint az utána lefolyt kivizsgálások és bűnbakkeresési hercehurca eseményeit dolgozza fel. Az öreg cowboy pár hete kifejtette véleményét az amerikai társadalommal, valamint az általa csak "pussy generation"-nek becézett felnövekvő generációval kapcsolatban, ezzel nagy port kavarva. Mint mondta, a politikai korrektség és a teszetosza bocsánatkéregetés mára túl nagy mértékben hálózza be a társadalmat és ez a mostani, egyre konfliktusokkal telibb világban rohadtul nem vezet sehova. Eastwood utóbbi filmjeivel felvette a harcot ezen magatartással szemben és kitűzte céljául, hogy életet lehet az amerikai társadalomba és felrázza kicsit nemzeti öntudatukat és összetartóbbá kovácsolja őket. Innen is nagyon szorítunk neki, hogy sikerrel járjon.
Eastwood evvel a filmmel jól bemutatja, hogy nem kell FBI alapítónak (J. Edgar, 2011), vagy katonának (American Sniper, 2014) lenni ahhoz, hogy az ember egy hatalmas hőstettet hajtson végre. Chesley Sullenberger egy teljesen hétköznapi fazon, 40 éven keresztül nem csinált semmi extrát, aztán egyszer csak meghozott egy jó döntést egy kemény szituációban és hérosszá vált egy ország és az egész világ számára.
A film már néhány nappal a baleset után játszódik. Eastwood a story fő vázát arra húzta fel, ahogy a rendszer próbálja bedarálni a kisembert, esetünkben Sully-t, aki csak a saját igazát próbálja bebizonyítani. Ez adja a film fő konfliktusát. A rendszer jelenleg a gonosz, csak kopasz, okoskodó, szemforgató hivatalnokokból álló Nemzeti Közlekedési Biztonsági Felügyelet (NTSB), akik lépten nyomon megkérdőjelezik Sully döntését. Miért nem fordult vissza? Miért nem egy másik közeli repteret választott? A kapitány már vagy ezerszer lepörgette magában az eseményeket és kezdi ő maga is azt hinni, hogy fölöslegesen kockáztatta 155 ember életét. Tom Hanks nagyon jól hozza a kétségek közt gyötrődő hős szerepét, én is többször elbizonytalanodtam, hogy akkor most tényleg volt-e értelme a folyót választania a kényszerleszálláshoz. Hanks választása a főszerepre nagyon jó döntés volt, nélküle valószínűleg sokkal középszerűbb filmet kapunk.
A film egy-két helyen túlságosan is nagyot fékez, mondhatni unalmassá válik, szerencsére ezeket a részeket Eastwood feltudta pörgetni a balesetet bemutató jelenetekkel, amiket mi Sully flashbackjein keresztül élünk át. A pilótafülkében lejátszódó jelenetek nagyon feszkósak, nem egyszer markoltam meg jó erősen a székem karfáját a húzós pillanatokban. Azokat a jeleneteket, amik azt mutatják be, hogy az utasok hogy élték meg a balesetet kicsit fölöslegesnek éreztem, mindenki tudta, hogy senki se hal meg, szóval nem hatott meg, hogy a kisbaba vajon túléli-e a katasztrófát, vagy sem. Amúgy is utálom az 5000 szálon futó katasztrófafilmeket, itt persze ez nem volt ennyire eltúlozva.
Számomra viszont a film és Eastwood legnagyobb érdeme, hogy nem lett túltolva a MMMMMMUUURRIKKAAAH nyáladzás. Tökéletes pontossággal lőtték be az összetartozás, az empátia, az "egységben az erő" mértékét. Nem úgy mint az American Sniper-ben (Eastwood, 2014), ahol már csak arra vártam, hogy egy fehérfejű sas fészket rakjon az ölembe. Nagyon jó volt látni, ahogy az utasok segítik egymást, az összes komp a partról megindult a sodródó gép felé , hogy segítsen, a partiőrség szó szerint perceken belül megérkezik. Nagyon kellett sietni, hisz iszonyatosan hideg volt, hamar kihűlhettek volna az utasok. Szinte azt is mondhatnám, hogy meghatódtam (és nem hatódok meg könnyen) a látványon és az éreztem, hogy milyen jó összetartani és segíteni egymáson.
Összegzésként egy jó mozinak tartom a Sully-t, habár vissza azért nem nézném. Az egykét lelassult jelenete ellenére érdekes tud maradni és elégedettséggel tölti el az embert, hogy minden milyen csudajól alakult és győzött az igazság, az emberség és az összetartás. Mindenkinek javaslom, hogy a krediteknél várja meg az eredeti képeket és a végén a meglepetés kis videót, megéri.
Annak ajánlanám a filmet, aki:
- pilóta szeretne lenni, ha nagy lesz (tanulságos)
- szereti a rizikós helyzeteket
- nem szereti a kanadai ludakat vonulás közben
