Már egy bő hét eltelt azóta, hogy megnéztem a Moonlight-ot a moziban. Először nem tudtam hova tenni a filmet, abban a pillanatban valahogy nem gyakorolt akkora hatást rám, mint ahogy arra számítottam. Az összes online megjelenő írás ömleng a filmről, egyenesen piedesztára emelik, de egy kicsit az az érzésem, hogy mindezt valahol abból a félszből teszik, nehogy lehomofóbozzák, vagy rasszistázzák őket, hogy egy rossz szót is mertek szólni egy meleg, fekete srácról szóló filmre. Távol álljon tőlem, hogy szándékosan a rosszat keressem valamiben, de nem gondolom, hogy bármilyen alkotás pusztán a témaválasztása miatt védelmet kell, hogy élvezzen a negatív kritikától. Valószínűleg a rendezőnek se ez volt a célja. A következőkben próbálok rávilágítani néhány negatívumra is a sok erény mellett. Több, mint egy hét elteltével, miután megemésztettem magamban a látottakat, már sokkal jobban tudom értékelni a filmet, azonban van pár részlet ami miatt nem teljesen átélhető számomra a történet. Mellébeszélés helyett nézzük is vissza a Holdfényt.
A Moonlight egy nagyon kínos baki kíséretében meg is nyerte a legjobb filmnek járó díjat az Oscar-gálán. Véleményem szerint ezt a díjat nem azért zsebelhette be, mert a legjobb film volt az évben, inkább a társadalom írta neki jóvá. A La La Land kapcsán nagyon elfogult a szerkesztőség, így azzal nem tudjuk objektíven összehasonlítani a Holdfény-t, de a Manchester by the Sea-t látva nem kérdés, hogy az az egyik, hanem a legjobb dráma az évben. Az Oscar óta mégjobban fokozódott a hype a Moonlight körül, a Calvin Klein divatmárka például a szereplőgárda férfi tagjaival mutatta be az új fehérnemű kollekcióját.
Barry Jenkins rendező 25 nap alatt forgatta le a mindössze 1,5 millió dollárból elkészült filmet, melyet Tarell Alvin McCraney társszerző még 2003-ban megírt drámájából, az In Moonlight Black Boys Look Blue-ból adaptáltak. A film hármas felépítése is McCraney három felvonásából adódott. Jenkins és McCraney is azon a környéken nőtt fel, ahol a film játszódik, így testközelből ismerik azokat a körülményeket, amiket bemutatnak, így az alkotás felfogható egyfajta fél-önéletrajzi-filmnek is. Sokkal hitelesebb és szájbarágás mentesebb, hogy olyan emberek készítették a filmet, akik nem csak TV-ből láttak drogdealereket és iskolai verekedést.
A rendezők zeneválasztása külön kiemelendő, végig klaszikus zenét hallhatunk, ami nagyon passzol a hosszú hallgatásokhoz és drámai pillanatokhoz. Személy szerint engem a film képi világa ragadott meg legjobban. A fények és a lassítások használata számomra letaglózó volt, valóban igaz a film egyik fő mondata, melyre sokszor reflektálnak, miszerint a fekete bőr gyönyörű árnyalatokban tükrözi a fényt. A kompozíciók tekintetében pedig tényleg kísérteties a hasonlóság a kínai filmművészet egyik ikonjának, Wong Kar-wai alkotásaival, nagyon sokszor visszaköszönnek az általa használt beállítások. Készült is egy videóesszé, ami ezeket állítja párhuzamba. Kar-wai a színes képi világ megfestése mellett a szerelmes filmek egyik nagy mestere, filmjeiben legtöbbször az emberi kapcsolatok és sorsok be nem teljesedését mutatja meg. Ebben is hasonlít a Moonlight Kar-wai filmjeire, itt is egy beteljesedetlen emberi sorsot kísérhetünk végig. Ezek a hasonlóságok inkább hozzáadnak a film értékéhez, mintsem elvesznek belőle.
i. Little
Történetünk kezdetén Little (Alex Hibbert) mindennapjaiba csöppenünk bele, aki egy Liberty City-ben élő fekete kissrác. Itt él édesanyjával egy szegények lakta kertvárosi övezetben. Apukája lement a boltba... A körülményeket egyáltalán nem hasonlítanám gettóhoz, elég ha az iskolára tekintünk, ahol mindenki fehér pólóingben flangál. Little még javában az általános iskolát tapossa, ahol a többiek rendszeresen bántják zárkózottsága és furcsa viselkedése miatt. Kevin, Little legjobb haverja, azt tanácsolja neki, hogy próbálja keménynek tettetni magát, mégha nem is az, így a többi gyerek majd békén hagyja. Már ebben a fejezetben, a gyerekkorban feltűnik a fekete közösségekben a férfiaktól elvárt viselkedési forma, ami végletekig a macsóság és a maszkulin tulajdonságok kidomborítását és az ezzel ellenkezők elrejtését diktálja a gyerekeknek. Ebben a fejezetben találkozik Little Juan-nal (Mahershala Ali), a drogdealerrel, aki foglalkozása ellenére a világ legjámborabb embere. Juan és felesége, Teresa egyből a szárnyaik alá veszik Littlet, szülei helyett szülei lesznek. Az egyik zavaró tényező nekem Juan mesterségéből fakad. A valóságban azok az erkölcsök és elvek, melyek szerint Juan éli az életét, teljesen összeférhetetlenek azzal, hogy komoly részt vállal emberi életek megromlásában. Többek között Little édesanyjának is ő árulja a crack-et, aki számon is kéri rajta, hogy mégis hogy fogja ezt Juan megmagyarázni Little-nek. Számomra sokkal átélhetőbb lett volna, ha Juan a jófej gondnok a suliból, vagy a kedves bolti eladó.
Itt merül fel először Little szexuális beállítottsága, és hogy miért gúnyolják "faggot"-nek a suliban. Little édeasanyjában is felmerül a fia esetleges homoszexualitása. A szexualitás, amennyiben azt a testi örömszerzés egyik formájára értjük, Sigmund Freud szerint már csecsemőkorban megjelenik és számos fázison végigmegy, mire már nemi szerepekről beszélhetünk. A gyerekek 4-5 éves korukban kezdik felfedezni, hogy kinek milye van odalent, ez a korszak a rácsodálkozás és kíváncsiság időszaka. A filmben is ezt láthattuk, amikor a kisfiúk bezárkóztak az egyik tanterembe és összemérték "erejüket". Véleményem szerint az első fejezetnek az a problémája, hogy Little-re egyértelműen kimondják, hogy márpedig a srác meleg, de úgy gondolom, hogy egy 6-7 éves gyereknek, aki még csak most kezdi el felfedezni magát, fogalma sincs, hogy ő most melyik nemhez vonzódik. Úgy gondolom, hogy ez a gyerek viselkedésének a túlgondolása és félreértése. Később ugyan beigazolódik, hogy Chiron (Little keresztneve) tényleg a saját neméhez vonzódik, de ezt kisgyerekként szerintem indokolatlan volt rásütni. Ezzel szemben, Juan és Teresa támogatása nélkül Chiron lehet, hogy sose ismerte be volna magának, hogy saját neméhez vonzódik, őrangyalai nagy szerepet játszottak ebben az önvallomásban. Én személy szerint csak korainak érzem ezt a felismerést.
ii. Chiron
A következő fejezetben Little már teenager éveiben van, beceneve is lekopott róla, már mindenki a keresztnevén, Chiron-nak (Ashton Sanders) szólítja. Juan, aki a mentort jelentette Chiron számára, már nem él, így Chiron mégjobban magára marad. Teresa az egyetlen kapaszkodó számára, akihez fordulhat, férje halála után még mindig gondját viseli Chiron-nak. Chiron szíve az anya kérdésében két felé húz, egyik irányba az őt fölnevelő Teresához, másik irányba pedig vérszerinti anyjához. A fiúban ez a helyzet nagy feszültséget kelt, hogy habár vérszerinti anyjától semminemű támogatást nem kap, mégis úgy érzi, felelősséggel tartozik érte, hiszen az drogfüggősége miatt nagyon kiszolgáltatott. Anyja folyamatosan lelkiismeretfurdalást kelt benne, lelkileg tettorizálja, hogy Teresa nem az igazi anyja, hanem ő az. Próbálja azt az érzetet kelteni benne, hogy Chiron elárulta őt. Mégsem tudjuk ezért utálni a nőt, hiszen tudjuk, mindezt azért teszi, mert komoly kábítószerproblémái vannak és kötődni akar a fiához, mindezt persze rossz eszközökkel akarja elérni. Chiron-nak ez a helyzet tovább gyengíti az amúgy is rozoga lábakon álló lelki világát.
Közösségében még mindig fekete báránynak számít, folyamatosan beszólogatnak neki a kemény csávók, megjegyzéseket tesznek a szűk szárú farmerére (jönnének ide hozzánk, itt biztos nagyon kibuknának) és fenyegetik, hogy megverik. Valószínűleg a szűk farmer az egyetlen eszköz, amin keresztül Chiron kifejezheti magát, ezen keresztül egy kicsit önmaga lehet. Még mindig Kevin az egyetlen barátja, aki iránt kezdenek más jellegű érzései is kialakulni. Erre Chiron féltékenységéből is fény derül, Kevin mesél neki arról, hogyan szexelt egy lánnyal az iskola folyosóján, majd éjszaka Chiron-nak rémálmai vannak, amiben barátját látja a lánnyal a kertben. Ebben a fejezetben fedi fel életében először és utoljára egy másik ember előtt, hogy homoszexuális, méghozzá Kevin előtt. A tengerparton kerül sor köztük egy intim jelenetre, Kevin beismeri, hogy neki ez már nem az első alkalom. Ez véleményem szerint a következő lépés abba az irányba, hogy Chiron elfogadja magát, később persze ez a folyamat nem fog beteljesedni.
Egy iskolai incidens során a gimi legnagyobb gengsztere ráveszi Kevint, hogy egy faszméregetős játék keretében üsse meg Chiron-t. Kevin kénytelen elvállalni a kihívást, különben azt kockáztatná, hogy fény derül kettőjük kis titkára. Chiron több ütést követően még mindig feláll, annak ellenére, hogy Kevin ráparancsol, maradjon a földön. Ezt követően a többi bandatag jól összerugdossa Chiron-t, aki mindezek ellenére nem tesz feljelentést. Számomra ez a lépése teljesen érthetetlen, továbbá az is, hogy az iskola miért nem indít valamilyen eljárást a verekedést kezdeményező diákok ellen. Számos szemtanú volt, egyértelműen beazonosítható, hogy kik a tettesek, akik bűne megtorlatlan marad. Chiron másnap úgy dönt, bebizonyítja, hogy igazi férfi és nem csak egy gyáva kisfiú, és kemény bosszút áll, tanóra közben kettétör egy széket legnagyobb ellensége hátán. Chiron-t ezután nevelőintézetbe zárják, itt ismerkedik meg azzal az életformával, ami ahhoz szükséges, hogy az ember életben maradjon egy, a másságot keményen megtorló környzetben. A rendező az egész film során kihangsúlyozza Kevin kezét, sok közeli képet és lassítást láthatunk róla. Ez a kéz okoz először örömet, majd fájdalmat Chiron-nak, később pedig gondoskodik majd róla. Ez talán egy szimbólum a sorsra, amit Chiron képtelen önmaga irányítani.
iii. Black
Chiron (Trevante Rhodes) már felnőtt, kigyúrta magát és drogdealerként tengeti életét. A nevelőintézetben döntött úgy, hogy erre az útra lép, azt gondolja, ebben legalább jó. Az intézeti évek jelentik a legnagyobb törést az életében, itt kerül minden korábbi célja vakvágányra. Elhagyta Liberty City-t, remélve, hogy ez egy új kezdetet jelent majd számára. A sok kiló tömény izom és fukszok, amit magára ölt, mind azt szolgálják, hogy elrenjtse, valójában ő még mindig egy esetlen srác, aki nem tud és nem lehet önmaga. Chiron inkább úgy döntött, hogy beilleszkedik, felveszi és eljátssza a macsó stílust, de ez csak saját maga és a környezete megtévesztése, legbelül ő még mindig a régi. Ebben a fejezetben Kevin, aki már szakácsként dolgozik, felhívja régi barátját, hogy meglátogathatná valamikor az étteremben, ahol dolgozik. Chiron elindul, hogy tíz év elteltével újra láthassa Kevint. Az étteremben végül újra találkoznak, Kevin-t nagyon meglepi Chiron külseje, nem erre számított. Külön érdemes megfigyelni a fogfuksz mechanikáját, nagyon érdekes. Kevin elkészíti a séf specialitását Chironnak. Az éttermes jelenetben fedezhető fel a legtöbb átvett jegy Kar-wai-tól. A közös étkezés itt, csakúgy, mint Kar-wai-nál, egy nagyon intim és bennsőséges pillanat két ember között, ez az együttlét egyik legősibb formája. Itt megbeszélik, mi történt az elmúlt 10 évben.
A zárójelenetben má Kevin lakásában vannak, Chiron sír Kevin vállán. Véleményem szerint azért sír, mert úgy érzi, elárulta gyermekkori énjét, aki még tele volt reményekkel, azzal, hogy nem teljesítette be az álmait és nem tudott lelépni arról az életútról, amibe a körülmények és az őket körülvevők terelik a hozzá hasonló afroamerikai fiatalokat.
Számomra a Moonlight nem a homoszexualitásról, nem a szerelemről, nem az afroamerikai emberek nehéz sorsáról és nem is az elfogadásról szól. Sokkal inkább az érzelmeink elnyomásáról és az életünk nem beteljesítéséről, pusztán abból az okból, mert az elvárások és a "normák" ezt követelik meg tőlünk. Chiron szomorú története nagyon jól ábrázolja, milyen az, amikor nem vagyunk képesek magunkat valóra váltani.
