A 2016-os évről sajnos csak negatív listát tudok csinálni, mint az év öt legnagyobb csalódása. Ennek az egyik oka az, hogy a Hollywoodon kívül készült filmek, még nem jutottak el hozzánk, a másik leginkább a gyávaság, biztonsági játék, és a nézők hülyének nézése. A listán nem is feltétlenül rossz filmek szerepelnek, inkább csak csalódások, azért mert az irdatlan nagy lehetőséget szalasztották el velük a készítők. Címekkel, karakterekkel akarnak lenyomni filmeket a torkunkon, minőségi tartalmon kívül. Nyilván nem csodált vártam ezektől a filmektől, hanem azt, hogy legalább valami új felé nyúljanak, merjenek nagyok lenni és ne ijedjenek meg merész lépéseket megtenni.

5. Jason Bourne

Egy jól befejezett trilógia senki által nem kért folytatása. Ez a széria meg élt 5 részt abból az utolsó két rész szinte élvezhetetlenül rosszul sikerült. Az új filmnek még lett is volna valamennyi alapja, hiszen Snowden után eléggé átalakult az a világ, amiben a trilógia játszódott. De a film ezzel nem kezdett semmit, helyette azt nézhettük, hogy ilyen, meg olyan csúcstechnikákkal törnek föl biztonsági rendszereket, rosszul megkoreografált akció jeleneteket, illetve forgatókönyv által kialakult lehetetlen szituációkat. Bourne hiába tűnt el kilenc évre, mintha semmi sem változott volna, úgy veszi föl a fonalat, mint aki még mindig a bizniszben van, jobban ismeri a technológiát, mint maga az FBI, pedig valahol az isten háta mögött verekszik nap mint nap. Bourne nem azért él túl mindent, mert ügyes, meg mert profi, hanem azért mert az ellenségei ostobák, akkor se tudják lelőni, ha már a földön fekszik, mert amíg a bérgyilkos nem nézte meg öt centiről, hogy meghalt-e, addig nem tudja biztosra. Emellett Bourne hatalmas szerencséje, hogy a levegőből szippantja a tudást és így mindenkinél okosabb lehet, nem kell neki fejlesztenie magát, ránéz a környezetre és tud minden jelszót. Valószínűleg nem elsősorban ezek okozták a film minőségbeli bukását, hanem, hogy korunkban az akciófilm egy mérhetetlenül lebutult műfaj, általában csak arról szól, hogy mindig legyen nagyobb, gyorsabb, így nem lehet jó filmet készíteni.

4. Amerika kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War)

Nem szeretem a képregény filmeket, mert általában a legnagyobb változás bennük az, hogy most épp más a főszereplő. Erőltetettek, gyerekesek, bagatell a történetük és szerintem eleve rossz célt szolgálnak. A mindent a rajongókért elv elveszi a lehetőséget a kreativitástól, azért mert a fanok nem akarnak új dolgokat, ők csak azt szeretnék, hogy a képregényükből film legyen. Olyan nagy a néző, meg olvasó tábora bizonyos szuperhősöknek, hogy szegények sohasem halhatnak meg, mert akkor nem néznék tovább a filmeket, mert meghalt a kedvencük. Ezért vagyok csalódott ennél a filmnél is. Ez egy gyáva film, úgy lett vége kb, mint ahogy elkezdődött, kicsit morcosak lettek egymásra a szereplők, és ennyi. A film alapból nem bontotta ki a szereplők álláspontjait, csak megemlítette őket. Az egyik oldal teljes szabadságra vágyik, a másik meg elfogadja az ellenőrzést. Értem, a korábbi filmek bemutatták, hogy melyik miért jó és miért rossz. De ez a film mit mondott? Semmit, maximum annyit, hogy meg tudtuk ki melyik oldalra állt. Ugyanakkor megint kaptunk egy jellegtelen főgonoszt, és egy bazi nagy csatát, ami szép és jó, de szerintem nem elég, mert akkor ez lehetne egy videóklip is. A videóklipben láthatnánk kedvenc szuperhőseinket, ahogy megküzdenek, a filmet is csak azok tudják élvezni vagy inkább egésznek látni, akik olvasták a képregényeket, így nincs is szükség sztorira. De lehet, én várok sokat, mikor nem azt szeretném látni, hogy ki üt erősebet, hanem, hogy miért üt erősebet.

3. Star Wars: Zsivány egyes (Star Wars: Rogue One)

Mondjuk itt már látszott előre, hogy ez a film veszett ügy. A filmnek a legnagyobb hibája az, hogy előzmény film, mert így nem tud érdemben hozzászólni, a jelenleg készülő trilógiához. Régi plothole-okat foltozgat a film, amit már ezer éve elfogadott a közönség és mindenki meg volt nélküle, most hogy tudom, hogy miért van rés a Halálcsillagon, egyáltalán nem érzem jobban magam, csak rosszabbul. Ennek az oka az, hogy a film egy tíz perces flashback bármelyik Star Wars filmben, ez a történet egyáltalán nem igényelt egy teljes epizódot. Azt elismerem, hogy a csata jól nézett ki, meg hogy borús volt, meg nem volt happy end, ami szerintem jót tett a Star Wars meseszerű világának. De ugyanakkor a pg-12 ezt is gyengített, mert kb mindenki felrobbant a filmben, így nem hittem el, hogy nem lehet máshogy meghalni, főleg az után, amit Vader csinál a végén. Szerintem a Disney elrontotta a tervét azzal, ahogy beosztotta a filmjeit. Úgy gondolom, kétféle képen lenne értelme minden második évben másmilyen részt gyártani. 1. Ha egy teljesen új trilógiát kezdenek a múltban vagy a jövőben. Elengednék a Skywalker családot, maximum említés szintig. Van egy csomó szereplő, amit imádnak a nézők és hatalmas kort éltek meg pl. ott van Yoda, valami kilencszáz évesen halt meg. Visszamegyünk oda mikor tanult, nem kell, hogy főszereplő legyen, csak az a kor egyszerűen hatalmas múltat építhetnek az amúgy is szegényes filmes Star Wars világnak. Azt beismerem, hogy a jövő változat az elég merész és nehezen kivitelezhető lenne, főleg annak fényében, hogy gondolom valami száz Star Wars-t készülnek gyártani, úgy azért elég nehéz lenne belőni mi fog történni. A 2. verzió az, hogyha a jelenleg készülő trilógiából vesznek ki egy mellékszereplőt, akit feltudnak építeni külön és betudják illeszteni később a mostaniba. Ez segítene spórolni azoknak a játékidejével és a főszereplőkre több idő maradna, illetve sokkal jobban megnövelhetné egy-egy harcnak a tétjét. Nem úgy, mint a Zsivány egyesnél, ahol nem tudtam kik harcolnak, így aztán nem is tudtam értük izgulni.

2. Érkezés (Arrival)

Az Érkezés legnagyobb baja az, hogy egy nagyon jó álcát húzott magára, de elfelejtett tartalmat rejteni mögé. Ez a film kb. annyi, mint egy leírás a könyv borítóján, egy téma felszínének kapargatása. Ráadásul a hihetetlen hatásvadászata és a szájbarágás eléggé elássa, még azt a kevés érdemét is, ami van. Annyiszor mutatták a kislányát a főszereplőnek, hogy már szinte a film felénél lehetett tudni mi lesz a csavar. Ráadásul akkora hülyeséggel sikerült lezárni a filmet. Így elfelejtették elmagyarázni a miérteket. Nem értek semmit. Megtanulta a csaj az űrlény nyelvet és most az időt egyben látja, király, de hogyan. Azért a dolgok nem így működnek, kicsit úgy érzem, túl lett misztifikálva a nyelv ereje. Honnan tudja a jövőt a nyelv által? Rengeteg kérdést vet fel a filmvégi csavar és egyre sem ad választ, még azt se tudtuk meg, hogy miért jöttek az űrlények, semmit. Ha a film a csavar után indult volna, na az lett volna az igazi, akkor nem kellet volna néznem ezt a végtelen mennyiségű időhúzást. Ez a film számomra egy hatalmas kérdőjel, mert benne volt a potenciál, csak valahogy nem sikerült kihasználni.

1. Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals)

Hatalmas ötlet hatalmas bukása. Ez a film valahol a forgatókönyvnél bukhatott meg. Volt egy remek ötlet, két szálon futtatni a cselekményt, ami egy hatalmas csavarban összpontosult volna. Az érzelmi sebeket fizikálisan kifejezni a könyv által. A könyv, mint médium szerepe jó téma lehetett volna és már egy lerágott műfajnak, a bosszúfilmnek adott volna új megközelítést. Min bukott el a film? Szerintem a két szál túl gyenge lett így a várt hatás elmaradt. A múlt szála, amikor a kapcsolatukat nézzük, semmilyen, egyszerűen nincs kémia a szereplők között és műnek hat. A másik szál meg túl abszurd, úgy gondolom, hogy Edward valami pocsék könyvet írt és kénytelenek vagyunk azt nézni, valami mestermű helyett. Mondjuk így hozzáad a karakteréhez, hiszen legalább kiderült, hogy rossz író, bár így meg elvesz a filmből. Itt tudom azt mondani, hogy maga film jó lehetett volna, csak a rendezés és a forgatókönyv elvitte, mert nekem úgy tűnt, hogy a rendező nem igazán tudja, irányítani a színészeit. Zseniális színészeket láthattunk, rossz alakítással. Mindenki mintha több akart volna lenni, mint amekkora a karaktere.

Nyilván, ezek nem teljes értékű írások a filmekről, csak nem akartam pár szóval lerendezni őket. Ezek is nyilván annyira hiányosak, mint az Érkezés története. Nem arról van szó, hogy minden filmet le akarok húzni, és hogy mindenáron szembe akarok menni a közvéleménnyel, hanem arról, hogy nem szabad hagyni azt, hogy hülyének nézzenek minket. Nem szeretem azt látni, hogy a hollywoodi filmipar csak azért lustul el, mert a közönsége megelégszik azzal, amit adnak neki. Ne magasztaljunk már olyan filmeket, amik szinte minden kreativitást és újítást megtagadnak. Ne elégedjünk meg a látvánnyal, meg a pontos adaptációval. Mert a legnagyobb probléma az, hogy nem törekednek az újításra, mert a nézők azt hiszik, csak mert tetszett neki a film, akkor az a film már jó is volt. Szerintem a blockbusterek minőségbeli válságban szenvednek, mert bár régen is voltak látvány filmek, de akkor még volt benne valamennyi tartalom, most már ez teljesen kiveszett belőlük.

Vincent Vend